Egyetemes és magyar agrárfejlődés

Saját élelmiszerszükségletük kielégítésének módja és szintje jelenti a mindenkori emberi közösségek, társadalmak létezésének alapját. Az egyes civilizációk kialakulása is annak volt függvénye, hogy sikerült-e olyan élelmiszer önellátást kialakítani, amely egész évben biztosította a közösség szükségleteit, továbbá, hogy az előteremtés milyen részarányban kötötte le a rendelkezésre álló munkaerő kapacitást. Kialakulásban jól elkülönül e tekintetben a kölesre és rizsre, a búzára és árpára, valamint a kukoricára és burgonyára, mint alapvető tömegétkeztetési cikkre épülő kultúrák köre. Ennek megfelelően vizsgáljuk a kínai, a mezopotámiai, egyiptomi, római és az inka civilizációs fejlődés alakulását. Nem foglalkozunk részleteiben a nomád népek vándorló állattartásával, annak fejlődési kérdéseivel, mivel a növénytermesztésre épülő állattenyésztés jelentett igazi előre vivő erőt. Ezen népek következésképpen akkor kapcsolódtak be a világfejlődési folyamatokba, amikor letelepedve – gyakran meggyengült birodalmakat, államokat elfoglalva, helyükbe lépve – megkezdték meghatározott területhez kötött, államisággal jellemezhető történelmi szakaszukat.

Az egyetemes agrárfejlődés azokat a társadalmakat elemzi, tárja fel kialakulásuk, tündöklésük és bukásuk összefüggésrendszerét, amelyek hatással voltak a világfejlődésre, eredményeik önálló életre kelve tovább hatottak, más társadalmi szerveződések, államok életébe beépülve juttatták el az emberiséget a mához. A hatást mindenek előtt európai szemmel vizsgáljuk. Kiemelten fő szempont az európai fejlődést befolyásoló történelmi előzmények összefoglalása. A kontinens agrárfejlődésének főbb állomásain keresztül eljutunk a jelen állapotig, amely egyben magában hordozza a közeljövő adottságait.

A múlt nem tűnik el nyomtalanul. Az új fejlődési irányokba általában már az induláskor bekódolódik a bukás is, hiszen változnak azok a körülmények, amelyek létrehozták, a kialakult, megszilárdult struktúra pedig nem szívesen változtat bevált, törvényekkel körülbástyázott rendszerén, ezért az újjal szemben mindig bizalmatlan, visszafogott, sőt igen gyakran ellenséges. Következésképpen a kifejletekig eljutó jelentős folyamatok észrevétlenül indulnak el, felfutásuk, kiteljesülésük annak is függvénye, hogy a szükségszerűség felismerése megfelelő időben történik-e. A fejlődés feltartóztathatatlan. Viktor Hugo megfogalmazása szerint „nincs erősebb dolog a világon, mint egy eszme, amelynek eljött az ideje”. Az új gondolat érvényre jutása túl korai közgondolkodásba kerülés esetén lelassul, vagy eltolódik, esetleg más helyre tevődik át és sok áldozatot követel, mert a hatalom még erős pozícióban hathatós retorziót képes kifejteni a számára nem kívánatos változások ellen, A jelentősebb változások általában éles küzdelem eredményeként születnek meg.

A világfejlődésre történő hatáshoz méret is kell, de ennél is fontosabb a gyorsaság, a helyzetfelismerés, és a hatékonyságot leginkább szolgáló társadalmi struktúra kiépítése. Az anyagi mellé a szellemi gazdagságot mindenképpen muszáj párosítani. Tudatosság nem képzelhető el a cselekvés előkészítése, szellemi megalapozása, elvi síkon történő lefuttatása nélkül. A társadalmi-, politikai- és gazdasági fejlődés szempontjából vizsgálva semminek nincs nagyobb gyakorlati haszna, jelentősége, mint egy jó elméletnek.
A mai korhoz közeledve egyre kisebb időközök kerülnek megtárgyalásra. Olyan kérdésekre is jut figyelem, amelyekhez hasonlóak korábban elhagyható részletként tartva nem említődnek. Ennek oka a mai időszakra való hatás eltérőségében van. A közelmúltnak nagyobb befolyásoló ereje van napjainkra, sőt mivel a mai események közvetlen folytatása a jövő, nem kerülhető meg a szembenézés a jelen szakmai-közéleti és politikai szereplői tevékenységének prognosztizálható következményeivel sem. Az agrártörténeti művek olvasásához szokott szemek kevés nevet találnak a magyar agrárfejlődés taglalásakor.