2017-ben jelent meg először a Harka Ákos – Wilhelm Sándor szerzőpáros „Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak” című munkája. E könyvecske rendkívüli népszerűségre tett szert a horgászok és halkedvelők körében, mint kézre álló terepi kalauz és pillanatok alatt elfogyott. A sikeren felbuzdulva vállalkozott a szerzőpáros arra, hogy az elmúlt 5 év tudományos ismeretanyagát feldolgozva és beépítve, közrebocsássa a „Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak” második, módosított kiadását. Horgászoknak szól elsősorban a könyv, amiben olyan logikusan felépített határozókulcs van, ami a tévesztés lehetőségét gyakorlatilag kizárja. Külön értéke a zsebkönyvnek a kifejlett halak mellett az ivadékokról készült fotók és az ivadékkori határozóbélyegek ismertetése, mivel az ivadékok határozása sokkal nehezebb feladat még a gyakorlott szakemberek számára is.
A könyv 2022. évi, második kiadása a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és a Magyar Haltani Társaság közös kiadásában jelent meg mindössze 1000 példányban.
Fizetni most lehet bankkártyával a webáruházból indítva titkosított Barion banki felületen. A rendelését egy választott csomagautomatából veheti át. A szállítási költség 1199 Ft. Ha utánvéttel szeretne fizetni, akkor válasszon utánvételes lehetőséget.
A csomagot a Packeta futárszolgálat szállítja Szlovákiába. A csomagfeladás időpontjáról értesítést küldünk, a küldemény útjáról és a kézbesítésről a futárszolgálat tájékoztat. Érkezés általában a csomag feladását követő 1-3 munkanap alatt.
A csomagot a Packeta futárszolgálat szállítja Romániába. A csomagfeladás időpontjáról értesítést küldünk, a küldemény útjáról és a kézbesítésről a futárszolgálat tájékoztat. Érkezés általában a csomag feladását követő 1-3 munkanap alatt.