Állattenyésztés

Idézet a könyvből:

4.2.5. A borjú- és növendéknevelés szervezése

A gazdaságos tej- és vágómarha-termelés feltételrendszerének kiala-kításában kiemelt jelentősége van a rendszeres borjazásnak. A borja-zást úgy kell megszervezni, hogy az kedvezően befolyásolja a tejter-melést és a szaporulatot is gazdasági szempontból a legelőnyösebb módon lehessen fölnevelni.

Az előzőekből következően az ellést a tehenészetek termelési adottságainak megfelelően kell megszervezni, amelynek során az alábbi tényezőkre kell figyelemmel lenni:
• a tehenek takarmányozásának rendszere,
• a tej és a borjú árának időszakos változása,
• a növendék és a hízóállatok takarmányozásának rendszere,
• növendék és hízóállatok értékesítési ideje, a rendelkezésre álló borjú-, növendék és hízóállat-férőhelyek legkedvezőbb kihaszná-lása.

Ellethetünk folyamatosan vagy az év meghatározott időszakára koncentrálva.
A folyamatos elletés előnye szervezési szempontból vizsgálva ab-ban jelölhető meg, hogy a növendék- és hízóállomány év folyamán egyenletesen oszlik meg, míg a koncentrált elletésnél a férőhelyek kihasználása nem folyamatos. Minél drágább férőhelyen, minél költ-ségesebb tartásmóddal jellemezhető a borjú- és a növendék-nevelés, továbbá a hizlalás, az állandó költségek csökkentése érdekében, annál nagyobb a férőhelyek, technológiai berendezések és a munkaerő fo-lyamatos kihasználásának a jelentősége.
Kicsi tehénlétszám esetében a folyamatos elletés hátránya az, hogy kevés az azonos korú állat, ennek következtében azok takarmá-nyozása, gondozása több kis csoport szerint differenciálódik, a kisebb épületek, berendezések viszont általában drágábbak.

A gazdálkodás gyakorlatában számos tehenészetben, főleg kis-termelői gazdaságokban a tehenek takarmányozása évszakonként változó. Jelentős takarmányozási költségek, eltérések adódnak a tele-pek téli és nyári takarmányozása során. Ezért minél olcsóbb a téli ta-karmányozáshoz viszonyítva a nyári, annál indokoltabb a borjazás idejét ehhez alkalmazkodva megállapítani és a borjazást egy időszak-ra koncentrálni.
Az év meghatározott időszakára az elletést általában a követke-zők szerint szervezik:
• a téli borjazás (december-január) előnye az, hogy a válasz-tott borjak legelőre kerülhetnek és a jó legelőn vagy az olcsóbb ter-mesztett zöldtakarmányok alkalmazása mellett a nagyobb tejhozam kisebb takarmányozási költséggel állítható elő;
• a télvégi, tavaszi-elletés előnye abban jelölhető meg, hogy a tehenek legnagyobb takarmányigénye arra az időszakra esik, amikor az a legkisebb költséggel fedezhető legelőn vagy szántóföldi zöldta-karmánnyal. Különösen előnyös ez ott, ahol a téli takarmányellátás gyenge, a konzervált takarmányok (szilázs, széna) drágább és abrak-takarékosságra törekednek.

A borjúnevelés célja lehet közvetlen vágóborjú-értékesítés és sa-ját hasznosításra (utánpótlás, hízóalapanyag) történő felnevelés.
A közvetlen borjúértékesítés feltételeinek kialakítása akkor indo-kolt, ha kevés a takarmány és a vágóborjú ára kedvező. Feltehetően a tehenészet méretének növelése nagyobb gazdasági előnnyel jár, mint a kisebb tehénállomány a borjú- és növendék-neveléssel és a hízlalás-sal együttesen.
A vágóborjút olyan élőtömegben és időpontban kell értékesíteni, amikor az értékesítési ár a legnagyobb, továbbá az egy kg élőtömeg-gyarapodás a legkisebb költséggel állítható elő.
A vágóborjú-előállítás 1-2 hónapos korban, általában 40-50 napos hízlalás után, 80 kg élőtömeg elérésekor alkalmazható úgy, hogy a 800-1200 g napi tömeggyarapodás elérésére törekedjünk.
A fehérhúsú vágóborjú-előállításnál a hízlalást 2 hetes korban (50 kg élőtömeg) kezdjük és 120-130 kg élőtömeg elérését követően érét-kesítjük.
A saját célra történő borjúnevelésnél nem a borjún, hanem a későbbi hasznosításon (tenyészüsző, marhahízlalás) elérendő jöve-delem maximalizálására kell törekedni.
A borjúnevelés költségeinek csökkentésében egy lehetősége azzal, hogy az emberi táplálkozásban is fontos tejet, illetve tejzsírt kevésbé értékes, olcsóbb növényi és állati eredetű zsírokkal helyettesíthetjük. Figyelembe vehetjük a takarékosabb, csökkentett mennyiségben tör-ténő tej és tejpótló tápszerek felhasználását is. Itt abból kell kiindulni, hogy a borjú biológiai sajátosságaiból következően az okszerűen ta-karékos takarmányozásból adódó lemaradást a későbbi életszakaszban minden károsodás nélkül kompenzálni képes. A csökkentett tápszer felhasználással (30-40 kg/borjú) történő felneveléssel, illetve a régeb-ben alkalmazott 90-100 napos tejitatási időszak 50-60 napra való le-rövidítésével - főleg a tejelő típusú állomány borjai tekintetében - a gazdaságosság növelhető. A borjúnevelés költségeiben meghatározó-nak kell tekinteni a takarmányozáshoz kapcsolódó költségeket.
A takarmányozás módja szerint a következő borjúnevelési eljárá-sokat különböztetjük meg:
• teljes tejjel történő felnevelés, amelyet ma már kevésbé al-kalmaznak;
• teljes tej és fölözött tej vegyes felhasználása, amelynek so-rán 200-250 l teljes és 300-400 l fölözött tejet használnak fel;
• csökkentett zsírtartalmú tej (1,5 %) felhasználása, amelyhez 350-400 l tej szükséges;
• savanyított tejjel történő borjúnevelés, amikor is a teljes vagy csökkentett zsírtartalmú tejet tejsavbaktériummal beoltják vagy savakkal kezelik;
• borjúnevelő tej és tejzsírpótló tápszerek felhasználásával, amelyek nagyobbrészt tejpor alapanyagúak.

A tejpor gyártása közismerten energiaigényes folyamat, így az energiahordozók drágulásával együtt a tápszerek ára is emelkedett.
A borjúnevelés költségeiben jelentősek még az elhelyezéshez és takarmánykiosztáshoz (itatókocsi például) kapcsolódó költségek, gyógy- és fertőtlenítőszerek, a munkadíj és közterhei, továbbá az el-hullások és a kényszervágások miatti kiesések. Az összes borjúkiesés országos átlagban 9-10% körül változik, amelyen belül a borjúelhul-lás 6-7%-ot jelent.
A borjak tej és tejpótló táplálását 60-90 napos életkorban, 80-110 kg élőtömegben szüntetjük meg. Gyakorlati tapasztalat, ha a borjak napi széna- és abrakfogyasztása az 1,5-2,0 kg-ot eléri, az állatok levá-laszthatók, a tejadás megszüntethető. Az ezt követő időszakot utóne-velésnek tekinthetjük, amely 5-6 hónapos korig, az ún. technológiai választás időpontjáig tart. Ebben az időszakban az abrak- és legtöbb-ször a szénafogyasztást is, gazdasági megfontolásokból napi 2-3 kg-ra korlátozzuk.
Az élőtömeggel növekvő táplálóanyag-igényt tömegtakarmányok fokozottabb etetésével fedezzük. Az utónevelés befejezésével (a bor-jak élőtömege 180-220 kg) az üszőborjak a növendék-üszőtelepre, a bikák a hízómarha-telepre kerülnek.
A tenyészüsző-nevelés célja jól termékenyülő, kétéves korára ellő, hosszú élettartalmú tehenek előállítása. Ez az örökölt tulajdonságokon kívül felneveléssel befolyásolható, amelyen belül kiemelt jelentősége van a takarmányozásnak.

A táplálóanyag-ellátás szempontjából a növendéküsző-nevelés három szakaszra osztható:
• a választástól 1 éves korig terjedő időszak (6-12 hó, 200-300 kg élőtömeg);
• 1 éves kortól a vemhesség 6. hónapjáig tartó szakasz (13-23 hó, 300-480 kg élőtömeg);
• a vemhesség 6. hónapjától az ellésig terjedő időszak (24-25 hó, 500-550 kg élőtömeg).

A növendéküszők takarmány-ellátásában az egészséges, termé-szetszerű tartásban kiemelt jelentősége van a legeltetésnek. A tenyészüszők gondozásában az anyagi érdekeltségre épülő bérezés kedvezően segítheti a termékenyítést és a fogamzást. Átlagos tehén-élettartam (6-8 év) és átlagos mérvű tehénselejtezés (20-25%) mellett az üszőállomány 65-70%-át kell felnevelni a tenyészállat-utánpótlás céljára.